1995-ben majdnem besoroztak. Persze eszem ágában sem volt bevonulni, nem vagyok én Rambo, valamint a hajamat sem szándékoztam levágatni. Továbbá akkor még másfél év volt a sorkötelezettség, ami elég rémisztően hangzott. Felkerestem hát az összes fellelhető orvost, hogy találjunk valami kibúvót. Vérnyomásmérés, vérvétel, allergiateszt. Utóbbi nyerő fogás volt, gyakorlatilag mindenre allergiás vagyok. A hadseregre meg különösen. A sorozóorvos a papírhalmot meglátva csak annyit kérdezett: 'Akar maga katona lenni?' Hallva a nemleges választ, közölte, hogy akkor ideje felöltözni, a százados úrnál majd alá kell írnom egy papírt, miszerint a hadsereg a továbbiakban velem nem tervez. Még annyit hozzátett, hogy ha nem értek egyet a döntéssel, akkor 15 napon belül fellebbezhetek. Na, ez nem történt meg. A sorozási kartonomon a mai napig 'E', azaz 'katonai szolgálatra alkalmatlan' kategória díszeleg. Megúsztam.

Baj lesz ebből, ott jön egy tank!

A dicső múlt
Persze nem mindenki ilyen szerencsés. Az I., majd a II: világháborúban százmilliók haltak meg a saját, vagy a szövetségeseik hazájáért. Tőlük senki sem kérdezte meg, hogy akarnak-e katonák lenni. A hadszíntéren nincsenek hősök. A Becsületrendet is utólag osztják, ugyanúgy, ahogy az Electronic Arts egyik legnagyobb sikerű játékszériájában, a Medal Of Honor-ban. Még inkább igaz azonban az, hogy a Medal Of Honor nevű játékban osztják ugyanúgy a Becsületrendet, ahogy a való életben. A sorozat első része még 1999-ben jelent meg az öreg, szürke PlayStation-re és gyakorlatilag azonnal etalonná vált a first person shooter típusú játékok kedvelőinek körében, hiszen abban az időben ez volt az egyetlen ilyen típusú világháborús játék. Egy évvel később követte a második rész, amely az Underground alcímet viselte és amelyben még élethűbb háborús hangulatot kaptunk. 2003-ban platformváltásra került a sor, hiszen akkor már a boltokban volt a PlayStation2. Erre a konzolra érkezett a máig legnépszerűbb Medal Of Honor rész, a Frontline. Aki játszott vele, soha nem felejti el a hátborzongató (de játszva rettenetesen szórakoztató) első pályát, amely a 'Ryan közlegény megmentése' címet viselő filmből lett átemelve és a normandiai partraszállás borzalmait mutatta be. 2004-ben jelent meg a Rising Sun alcímet viselő nem tudom micsoda. Egy biztos: az elődökhöz képest rettentő gyengére sikerült. Sokan el is fordultak a szériától, ami annak is köszönhető, hogy ezidőtájt jelent meg a legnagyobb rivális, a Call Of Duty bemutatkozó része, valamint a küszöbön állt a Brothers In Arms megjelenése. 2005-ben aztán megérkezett a Medal Of Honor: European Assault, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy visszaszerezze az elpártolt rajongókat, nameg hogy újabb dollármilliókat hozzon az Electronic Arts konyhájára. Jelentem, mindkét project sikerrel járt.

Tűzokádó katona a sivatagban

Hangulatfelelősök
Jelen sorok szerzője a játékszéria rajongójának tartja magát mindannak ellenére, hogy a lövöldözős játékok nem tartoznak a kedvencei közé. A Quake, valamint a Doom - szerű játékokat gyerekeknek valónak titulálja, köszönhetően a kitalált fegyvereknek, valamint az idióta sebzési rendszernek. A Medal Of Honorban (nemcsak a European Assault-ban, hanem a többi részben is) többé-kevésbé valósághű helyszíneken lövöldözhetünk, korhű, a valóságban is létező, a világháborúban használt fegyverekkel. A sebzési rendszer is közel áll a valósághoz: egy páncélököl találata után nem fogunk felállni a földről, valamint egy gépfegyverből is elég 1-2 találat ahhoz, hogy felkerüljünk a háború áldozatainak listájára. Nagyon kell tehát figyelni, hogy honnan és nem utolsósorban mivel lőnek ránk. Ezen kívül egyik háborús játékon sem dolgozik annyi szakértő, mint a Medal Of Honor szérián. Teszik mindezt azért, hogy a nappalinkba hozzák mindazt a félelmet és szenvedést, amit a világháborús veteránok a helyszínen éltek át. Az Electronic Arts los angelesi részlege még arra is vette a fáradtságot, hogy a European Assault készítése közben szoros együttműködésben dolgozzon a valóságban is létező Kongresszusi Érdemérem Társasággal (Congressional Medal Of Honor Society), annak érdekében, hogy az Érdemérem eszméjének hű megjelenítését biztosítsa a játékban. Ezen kívül, a történelmi élethűség legfőbb bizonyítéka Dale Dye százados, napjaink egyik leghíresebb és legelismertebb katonai tanácsadója, aki nemcsak tanácsadóként, hanem szinkronhangként is közreműködött a játék készítése során, csakúgy, mint az előző részek esetében. Ezúttal azonban nem főszereplőként, hanem narrátorként, valamint csapatunk kapitányaként funkcionál hangban. Ha esetleg valakinek kételye támadna afelől, hogy mégis mennyire elismert ember ez a mi Dye századosunk, az nyugodtan üsse be a nevét a Google-be. Azt fogja találni, hogy nem kisebb filmek szakértői listáján szerepel a neve, mint a már említett 'Ryan közlegény megmentése', 'Az elit alakulat', valamint az Oscar díjas 'A szakasz'. A European Assault történetének írója sem akárki: a készítők a hollywoodi körökben elismert John Milliust kérték fel a feladatra, aki például a méltán híres, valamint szintén Oscar díjas 'Apokalipszis, most' című film sztoriját is jegyzi. Egy átlagjátékos számára a fenn leírtak apró dolgok ugyan, de annál fontosabbak ahhoz, hogy ne egy összeeszkábált játékot kapjon a pénzéért.

A túlerő tipikus esete

Világbajnok zene, grafikai dilemma
Egy világháborús játék készítése során kellő kihívást jelent a témának megfelelő komolyságú zenét szerezni. Nos, a fejlesztők az első három rész fenomenális zenéjét komponáló Michael Giacchino-t, a már a Rising Sun esetében is munkálkodó Christopher Lennertz-re cserélték, a franc tudja miért. A húzás viszont bejött: a European Assault zenéje minden pénzt megér. A főmelódia igazából csak a főmenüben hallható, a pályák során inkább a fegyverek hangjai dominálnak, de volt, hogy percekig nem kezdtem neki a játéknak, annyira hangulatos és fülbemászó a dallam. Természetesen ezúttal is komolyzenéről van szó, egész egyszerűen más stílus nem illik egy háborús játékhoz. Ha már a hangoknál járunk, itt kell megemlítenünk azt is, hogy a játék támogatja a Dolby Pro Logic II hangzást, akinek van alkalmas berendezése, annak a robbanások 5.1-es rendszerben fogják szétszaggatni a dobhártyáját. Természetesen azt nehéz megmondani, hogy a fegyvereknek tényleg olyan hangja van-e a valóságban, ami a játékban hallható, de az kétségtelen, hogy teljesen rendben van. Még annak is külön(!) hangja van, ha a játékos a szeméhez emeli a távcsöves puskát! Érdemes meghallgatni, nekem nagyon tetszett, ezek mind-mind hozzátesznek a háborús hangulathoz. A játék kényes pontja a grafika. Természetesen objektíven kellene értékelni a grafikai teljesítményt, de ez nekem sohasem ment. A poligonok számolgatását meghagyom azoknak, akik azért játszanak egy játékkal, hogy elmondhassák: manapság egy játéknak nem így kell kinéznie. Számomra a hangulat és a játszhatóság sokkal fontosabb, de azt azért elismerem, hogy aki nagyon akar, az bele tud kötni. A textúrák kicsit mosottak, talán egy új grafikus motort kiérdemelne már ez a széria. Ellenben nem biztos, hogy egy világháborús játéknak szépnek kell lennie, hiszen a környezet úgyis szétlőtt házakból, roncsokból és fedezékként szolgáló romokból áll. Amik viszont maradéktalanul ki vannak dolgozva, azok a fegyverek. Más választásuk nem is igen maradt a játék fejlesztőinek, ha valósághűen akarják ezeket ábrázolni, egyszerűen le kell modellezniük az összes lőfegyvert. Megtörtént, jó lett. Ha valaki megveszi a játékot, majd eldönti, hogy tetszik-e neki a grafika, vagy sem. Nekem tetszik, de ez nem feltétlenül objektív vélemény.

Remélem nem rám esik

Nem ugyanaz, mint az eddigi részek
Ha valaki játszott már a korábbi részekkel, az tudja, hogy mire számíthat, de egy újszülöttnek minden vicc (játék) új, úgyhogy leírom megint: a Medal Of Honor: European Assault egy first person shooter, azaz egy belső nézetes lövöldözős játék, világháborús környezetbe helyezve. Feladatunk ezúttal is a háború, de legalábbis a jelentős csaták megnyerése lesz, de ezúttal főleg az 1942-es eseményekre kell majd koncentrálnunk. Főszereplőnk William Holt, egy amerikai hadnagy, aki a hírszerzés stratégiai tervezési irodájának (OSS) első ügynöke. Holtot Európába küldik, hogy kis csapatával segítse a szövetségeseit a németek elleni harcban, akik addigra már fél Európát felégették. Minden helyszín korabeli filmbejátszásokkal indul, egy valódi világháborús veterán kommentálásával, aki elmondja nekünk, hogy a valóságban azon a helyszínen mi és hogyan zajlott le. A játékban több újítás található, a legszembetűnőbb az, hogy ezúttal már nem egyedül kell küzdenünk. Csapatunk három emberből áll, velük vállvetve kell majd előrenyomulnunk és megtisztítani a terepet az ellenséges haderőktől. Embereink a feladatok végrehajtása során igen hatékonyan fedeznek bennünket, de akár előre is küldhetjük őket, hogy tisztítsák meg a területet, de legalábbis ritkítsák meg a túlerőt. Ezen funkció rettenetesen hasznos, hiszen egyedül aligha birkózhatnánk meg az elképesztő számban jelen lévő ellenséges katonákkal.

Fogalmam sincs, miért van itt 4 katona, a játékban csak 3 emberünk van

Természetesen embereink nem sérthetetlenek, egészségi állapotukat a fejük felett lévő kis ikon jelzi. Érdemes rájuk figyelni, hiszen egyrészt tényleg igen hasznos segítséget jelentenek, másrészt a pályák végeztével annyi bónusz egészségügyi csomagot kapunk (amit majd a következő pályán használhatunk el), ahány emberünk túléli a küldetést. Ha mindannyian meghalnak, nincs vége a küldetésnek, viszont egyedül kell végigcsinálni a pálya maradék részét, ami jó nehéz, ráadásul a bónusz egészségügyi csomag(ok) is ugrott(ak). Előnyére változott az egészségügyi csomagok használata is. A korábbi részekben, ha egészségügyi csomagot találtunk, akkor azt felvéve azonnal el is használtuk, függetlenül attól, hogy mennyi életerőnk volt. A European Assault-ban azonban a megtalált csomagok automatikusan a hátizsákunkba kerülnek és mi döntjük el, hogy mikor fogjuk azokat felhasználni. Természetesen mivel csapatunk is van, őket is gyógyíthatjuk. Ha valamelyikük életereje fogyóban van, rávisszük a célkeresztet és az X gombbal átadhatunk neki egy egészségügyi csomagot. Kisebb Health Drink-eket azonban ezúttal is nyerhetünk a lelőtt ellenfelek hulláiból, de ezeket azonnal fel is használjuk, ahogy az előző részek esetében is, viszont ezek közel sem töltenek vissza annyi életerőt, amennyit egy egészségügyi csomag. Ide kívánkozik az is, hogy a széria történetében először lehetőségünk lesz az újjáéledésre is. Minden pályát egy darab Revive, azaz újjáélesztési lehetőséggel kezdünk, de ez később az elvégzett feladatok függvényében megsokszorozódhat. Magyarán: ha elhalálozunk és még nem használtuk el a Revive lehetőségét, akkor nem kell elölről kezdenünk az egész pályát, hanem ugyanarról a helyről indulunk újra, ahol karakterünk nem csak nevében, hanem állapotában is holttá vált. Valószínűleg ezzel a kalandjátékokban megszokott Checkpoint funkciót kívánták beleépíteni a játékba, hiszen a pályák ELKÉPESZTŐEN hosszúak. Nagyon hasznos ez a lehetőség is, rengeteg káromkodástól kímél meg bennünket. Mint ahogy az Adrenalin funkció is, ami szintén új és amely lassítja az időt. A képernyő jobb alsó sarkában található egy adrenalin szint mérő. Az adrenalin szintünk akkor emelkedik, ha rázós szituációkból élve keveredünk ki. Ha a mérő megtelik, akkor bekapcsolhatjuk a már szinte minden játékban jelen lévő bullet-time effektust, ami bizonyos ideig lelassítja az időt, lehetőséget nyújtva számunkra ezzel több ellenfél gyors egymásutánban való likvidálását. Nem érdemes azonnal elhasználni, inkább tartogassuk és nagyobb tömegben vessük be.

Lézerágyús támogatás fentről

Nem az egyenes a legrövidebb
További igen jelentős újítás, hogy a lineáris játékmenet a múlté. Az eddigi részekben ugyebár csak egy irányba mehettünk, hiszen két oldalról vagy bokrok, vagy éppen az alagút falai állták az utunkat. A European Assault-ban a szériában eddig még nem tapasztalt szabadság van jelen, a pályák nem csak hatalmasak és nagyon hosszúak, hanem nyíltak is, lehetőséget teremtve ezzel a játékos számára, hogy arra menjen, amerre akar. Ez azért fontos, mert a küldetés indulásakor csak egyetlen feladatunk van (robbantsd fel a hidat, semlegesítsd a V2 típusú rakétát, stb.), a térkép is csak azt jelzi, de ha figyelmesek vagyunk és bejárjuk az egész területet, mellékfeladatot is kapunk. Ha megtaláljuk a mellékküldetéseket, akkor azok is felkerülnek a térképre és a teendőink közé, a főküldetés mellé. Ezek általában nem kapcsolódnak szorosan a fő feladatunkhoz (minden pályán jelen lévő mellékküldetés: küzdj meg egy különösen veszélyes náci vezetővel), de ha megoldjuk őket, a jutalmunk feladatonként egy darab Revive, azaz újjáélesztő funkció lesz. Fontos megjegyezni, hogy a küldetéseket olyan sorrendben oldjuk meg, ahogy szánk íze diktálja, ezzel is fokozva a szabadság érzését. Egy pályán a fő küldetést is beleértve nyolc küldetés van, ha mindet megoldjuk, akkor kapunk egy Érdemérmet. Ha az összes pályán az összes Érdemérmet megszereztük, akkor megkapjuk a Becsületrendet. Természetesen ha valaki csak a főküldetést teljesíti, akkor is maradéktalanul élvezhető a játék, viszont az érmek ugrottak. A szavatosságon nagyon sokat emelnek az opcionális mellékküldetések, volt olyan pálya, amin 40(!) percig tartott keresztülverekedni magam. A játék utolsóként tárgyalt újítása az irányításban rejlik. Ezúttal is a bal analóggal nyomulunk előre és a jobb analóggal célzunk, de lehetőségünk lesz a fedezékek mögül kihajolva lőni, minél kisebb találati pontot nyújtva ezáltal az ellenségnek. Ha fedezékben húzódtunk és lenyomva tartjuk az L1 gombot, akkor a bal oldali analóg kart valamelyik irányba mozgatva ki tudunk kukucskálni a fedezék mögül, vagy akár egy kicsit felemelkedve ki is tudunk lőni. Mindenkinek azt ajánlom, hogy ezt gyakorolja sokat, bátran állíthatom, hogy szüksége lesz rá. A játékban négy helyszínen összesen 11 pálya van, ami meglehetősen kevés, de ha hozzávesszük a pályák hosszúságát, akkor olyan 13-15 órányi végigjátszás idő jön ki, ami igen szép teljesítmény. Szintén a szavatosságot emeli a többjátékos mód. Összesen kilencféle többjátékos mód kapott helyet a European Assault-ban (Capture the flag, Death match, stb.), melyeket egy multitap segítségével akár négyen is játszhatunk osztott képernyőn. Ezeket megfelelő társaság, valamint multitap hiányában nem igazán tudtam kipróbálni, de biztos vagyok benne, hogy néhány haver és nagyobb mennyiségű sör társaságában rettentő szórakoztatóak tudnak lenni. Hiányzik viszont a programból az online támogatás, a fene sem tudja, hogy miért. Fegyverek tekintetében az Electronic Arts honlapja azt írja, hogy 35 féle szerepel a játékban. Jelentem megszámoltam, 17-nél nem találtam többet. Ezek a fegyverek viszont mind nagyon hasznosak, különösen jó szolgálatot tesz a távcsöves puska. Annyit viszont feltétlenül tudni kell, hogy ha nem szedjük össze a lelőtt ellenfelek után maradt lőszert, akkor a pálya közepe felé gondjaink lesznek.

Úgy látszik, valamit eltaláltam

Más egyebet nem tudok elmondani
Mindent összevetve nagyon jó játék a Medal Of Honor: European Assault. A fanyalgók és az ellentábor többé nem hiányolhatják a kooperációt a játékból, hiszen már itt is vannak társaink. (Más kérdés, hogy a szériát eddig azért szerettük, mert egyedül kellett benne harcolni.) A feketeleves azonban a végére maradt. Ezt a játékot csak kevesen fogják végigjátszani, de aki igen, az valódi hősnek fogja magát érezni. Ennek oka a nehézségben rejlik. 4 nehézségi fokozat választható a kezdéskor (csak a kezdéskor, a pályák elején nem), de a Normal fokozat is igen embert próbáló. Ráadásul a gyanútlan játékos az első három pálya során azt érzi, hogy a cikkírót teljesen alábecsülte az ő képességeit, hiszen nem is olyan nehéz az előrejutás. Igenám, de a program a negyedik pályától kezdve ANNYIRA bekeményít, hogy az már inkább idegesíti a gyengébb idegzetű játékost, mint szórakoztatja. A nehézség átállítására meg természetesen nincs lehetőség, ahhoz újra kell kezdeni az eddig már megcsinált pályákat is. Tömegével fognak özönleni az ellenfelek, akik ráadásul nemcsak sokan vannak, hanem kiválóan is céloznak, nem is beszélve a tankokról, akik ugye egy lövéssel kivégeznek bennünket. A Climbing Mamayev Hill nevű pályán például úgy fognak ránk záporozni a lövedékek a géppuskafészkekből, hogy az tényleg félelmetes, első körben azt sem fogjuk tudni, hogy hová bújjunk, nemhogy merre menjünk tovább. Talán ez az, amiért a játszhatóság egy kicsivel kevesebb pontot érdemel, mint amilyen valójában. Azt ajánlom tehát, hogy aki először játszik a Medal Of Honor sorozattal, annak azt ajánlom, hogy kezdje Easy szinten, rajongóknak viszont úgyis hiába beszélek. De sebaj, második végigjátszásra majd mindenki okosabb lesz.

Papesz