Csihipuhi a kézikonzolon!

Mikor a Sors úgy intézte, hogy lehetőségem nyílt egy japán verziójú, hordozható Tekken megvásárlására, egy pillanatig sem tétováztam. Akkor még csupán az hajtott előre, hogy az országban elsőként mi számolhassunk be ezen sikervárományos produktumról, azonban a játékkal eltöltött idő egyre inkább a tudatomba véste a kíméletlen igazságot: a Tekken DR egy tökéletes alkotás a Sony kis gépére, minden pixelében azt hozza, amit a rajongók vártak - sőt, annál is sokkal többet. Hosszú hónapok óta ez az egyetlen játék, aminek a kedvéért száműztem PSP-mből a Monster Hunter Freedomot (cirka 200 óra játék után) és ez bizony igen nagy szó. S nemcsak a cikk kedvéért, hanem a játék élvezetéért, ami az én esetemben igencsak egyedülálló dolog - mivel egy Tekken játékról van szó.
S elérkeztünk addig a pontig, amikor meg kell magyaráznom, miért kezdtem a játék értékelésével ezt a cikket. Akik ismernek, tudják, hogy nem szeretem a sorozatot. Eleinte azon morfondíroztam, hogy fogom magam és átpasszolom valakinek tesztre az UMD-t, olyasvalakinek, aki értékeli, netán rajongója minden résznek. Aztán meggondoltam magam. Úgy határoztam, belemélyedek egy kicsit a játékba, jobban kiismerem, nemcsak felületesen szemlélem, hanem áthatóbban foglalkozom minden egyes elemével, aztán megírom róla a cikket. Ez nem történt meg. Nem kellett belemélyednem, ugyanis a játék magával ragadott, s mire észbe kaptam, azon vettem észre magam, amire álmomban sem gondolhattam: én is rajongójává váltam egy Tekken-epizódnak.
Egy nagyon fontos dologra szeretném felhívni mindenki figyelmét: jelen cikk a japán verzióról készült, ezért az európai verziókban eltérések lehetnek, akár játékmódokban, akár nevekben, kifejezésekben. Természetesen maga a játék már nem fog változni, eltérés leginkább extrák terén adódhat (s reméljük, hogy adódik is, azzal mi mindig jól járunk).

Első csapás

Mint már említettem, a Tekken DR egy fantasztikus játék! Az első dolog, ami meggyőzött erről, nem volt más, mint a grafika. Talán megbocsátjátok nekem, hogy a menüpontok, sztori, s minden efféle sallang részletezése előtt lelőjem a nagy poént: sosem hittem volna, hogy ezt a játékot PSP-re ilyen professzionális módon át lehet konvertálni! Gondoltam, legjobb, ha játszok egy gyors meccset Arcade módban, hogy felmérjem, mik a lehetőségek illetve az első benyomások. A karakterválasztásnál azonnal rányomtam mindenkori kedvencemre, Lei Wulongra. Első meccs, ellenfél Law. Pálya: virágos rét, háttérben egy kastély romjával.
Gyerekek, az állam leesett! Meg merem kockáztatni, hogy ez még a MHF pengeéles és tévedhetetlen precizitással kidolgozott pályáinál és szörnyeinél is szebb! Minden egyes margaréta, minden szál fű kidolgozott, a karakterek minden vonása hozza az eredeti nagygépes játék hangulatát és minőségét, ezt egyszerűen látni kell. Nincs akadozás, röccenés, nem látunk poligonhibákat, az élek nyílegyenesek.
Eleget lelkendeztem, s remélem, ezzel meghoztam mindenki számára a kedvet, hogy tovább olvassa ezt a cikket. Ugorjunk hát vissza a játék elejére, nevezetesen az introhoz: Jinpachi kiszabadul sziklabörtönéből, Heihachi a temetőből, Feng Leit csépeli, ahogy már ez lenni szokott. Csodálatos videó, valódi Namco minőség. Ám amiért megtekinteni érdemes: bemutatkozik a két új karakter - Sergei Dragunov és Lili.

Here comes two new challengers!

Dragunov orosz katonatiszt. Talán tévedek, de az volt az érzésem, hogy a csóka teljesen néma, legalábbis egész játék alatt nem szól egy árva kukkot sem, s a halálhörgése is valami rekedt harákolás. Gyűlöl minden élőt, sárga szemei undort és megvetést tükröznek, arcán jókora forradás. Az átlagjátékos beleborzong abba a győzelmi pózba, mikor arcát bőrkesztyűs kezével végigsimítja, majd savószínű szemeivel lassan a kamerába mered (mindezt premier plánból), majd gőgösen elsétál. Nehezebben játszható, de teljesen egyedi stílussal rendelkező karakter.
Lili éppen az ellenkezője: kedves, szőke, majdnem fehér hajú leányka, életvidám, de érzékeny. A Tekken női szereplői közül elsőszámú kedvencemmé lépett elő, szerintem sokan lesznek így vele. Vonatkozik ez nemcsak kellemes alakjára és imádnivaló mosolyára, hanem arra a tökéletesen használható és roppant látványos harcmodorra, amit magáénak vall.
Túl vagyunk tehát az intron és új hőseinken, elérkeztünk a profil generálásához. Ez később a Tekken Dojo mód elkezdéséhez lesz nélkülözhetetlen (itt lepődtem meg igazán: a japán verzió felajánlja a választási lehetőséget, mely kontinensről származunk. Miután kiválasztottam jó öreg Európánkat, voilá, a menü angol nyelvű lett).
Profilunk elkészítése után a játék egy mentést generál, majd nehézségi szintet választhatunk; amennyiben az Easy feliratra klikkelünk (ahogy - képességeim tudatában - én is tettem) a játék rövid tréning szekciót indít. Ezt persze elegánsan át is ugorhatjuk.

Játékmódok

Érdemes eztán elidőzni az Options tájékán. Nagy újításokat ne várjunk, de a Tekken és Soul Calibur játékoknál nálam az első feladat: kalibrálni az irányítón a L és R gombokat. Mivel a PSP ezekből összesen kettővel rendelkezik, ajánlatos a két átdobást rájuk osztani, ugyanis a kis gépnek van egy apró hátránya: némileg nehezebb velük bizonyos gombkombinációkat beütni. Néha megpróbáltam, pl. átdobni úgy, hogy hagyományos módon lenyomtam a négyzet+X kombinációt, de semmi jó nem sült ki belőle: karakterem ütött vagy rúgott, vérmérsékletétől függően. Hatalmas medvemancsaimat nem erre teremtette az evolúció, így be kellett érnem a fent említett megoldással. Hasonló problémái valószínűleg másnak is lesznek.
Ajánlanám elsőnek a Story módot. Itt a Tekken 5-ből megismert történeteket kell majd ismét végigjátszanunk, s megjegyezném, hogy a PS2 verzióban fellelhető ÖSSZES renderelt endsequence itt is megtalálható! Gyönyörű minőségben a la TFT-LCD. Kibővülve természetesen a két új üdvöske videójával (sajna egyik sem nagy eresztés, Lilié kifejezetten idióta, de ez van).
Csapjunk hát a lovak közé és végezzünk ki nyolc önkéntes jelentkezőt a Story módon belül. Megjelenik Jinpachi, mindenkinek fel fog tűnni, hogy nincs igazán jó bőrben. Füstbe és lávába burkolt pályán vár minket, teste izzik, feje felett tűzglória, mellkasából izzó szikrák pattognak mindenfelé (nekem Clive Barker Korbácsa jutott eszembe róla). Impozáns látvány. Nosza, csapjuk le a fejét (ez persze nem lesz könnyű dolog, de még mindig egyszerűbb, mint a Tekken 5-ben), s már nézhetjük is a befejező animációkat.

Minden harc után pénzt kapunk, ezt a Profile menüpont alatt található Customize opciónál válthatjuk be különféle kiegészítőkre. Itt elég erősen DOA: Extreme Beach Volleyball utánérzetem támadt, ugyanis ezen ruhadarabok, játékok, mütyürök nem egészen illenek a Tekken témához, lényegében idétlenkedés az egész. Kuma, hátán egy KRESZ-táblával, Heihachi rózsaszín napszemüvegben és hasonlók. Jó, jó, ezzel valószínűleg a szavatosságot akarták növelni a fejlesztők, de ezt meg lehetett volna oldani pl. új kinézetek, ruhák vásárlásával - itt azonban, mint említettem inkább az idétlenkedés felé megy el a dolog, nem beszélve arról, hogy ezen kiegészítők ára irreálisan magas. Kár. Bár biztosan lesznek olyanok, akik ennek az extrának is örülnek majd, éppen ezért én sem rovom fel a játék hibájának.
A Customize opciónál felöltöztetett karaktereket a gép elmenti, ezekkel nevezhetünk be majd a Tekken Dojo című nagyszerű aljátékba. Itt random ellenfeleket kapunk, s ezeket legyőzve egyre magasabbra jutunk a ranglétrán. Hogy mik ezek a rangok, ne kérdezzétek: a japán nyelvet érintő hiányos nyelvtudásom okán sajnos nem tudok beszámolni róluk. Valószínűsítem, hogy a Tekken 5 PS2 verzió Arcade Battle harcrendszerének mintájára megy, tehát a rajongók már tisztában vannak vele, mi is ez, az újonc játékosok pedig pillanatok alatt ki fogják tapasztalni. Karakterválasztás után egy gyönyörű szigetre kerülünk, aholis Dojokba léphetünk be, majd három bajnokság közül szemezgethetünk kedvünkre: League Match, Ranking Tournament valamint Free Battle.

Szólnék még néhány szót az egyéb játékmódokról is. A Quick Battle, ahogy a neve is mutatja egy gyors menetet garantál (na, nem úgy!), itt választhatunk egy VS CPU (gép elleni küzdelem), esetleg egy Team Battle (ugyanez csapatban) között. Leköti az embert, bár közel sem annyira, mintha egy haverral próbálnánk elkenni egymás képét. Az Arcade Battle ugyanazt takarja, mint a nagygépes verzió: random generált ellenfelek ellen kell utat törni magunknak egészen a csúcsig. A "random" egyrészt jelenti itt az ellenünk induló "játékosok" véletlenszerűségét, másrészt azt, hogy néz ki a következő karakter (elárulom: egészen egyedülálló és idétlen kombinációkat fogunk kapni).
A Practice (gyakorlás) módot azt hiszem nem kell bemutatnom, itt mozdulatainkat tökéletesíthetjük. Az Attack opció tartalmazza a játék közben megnyitható egyéb játékmódokat, ilyenek pl. a Time Attack, Survival, Gold Rush, stb.
A főmeüben időközben megnyílik majd két új al-menüpont is: egyik a Bonus game (itt minijátékokkal játszhatunk, pl. Command Attack, vagy a TTT-ből megismert Tekken Bowling), másik a Theater opció (itt a játék zenéit, illetve megnyitott videóit szemlélhetjük meg). Apró, szőrszálhasogatásnak tűnő dolog, de nekem nagyon nem tetszett, hogy az endsequence videókat meg lehet venni. Ez megöli a játék igazi lényegét, mikoris a játékos elküzdi magát Jinpachiig, vért izzadva legyőzi azt, majd jutalomképpen megtekintheti munkája gyümölcsét, a befejezést. Igaz, ezek a videók nem olcsók, de így is lesznek olyan megátalkodott gamerek, akik inkább kemény aranypénzekért megveszik őket, ahelyett, hogy megdolgoznának érte. Pfff...

Egyedül nem megy...

A játék legvégére hagytam azt a lehetőséget, ami - jobb hasonlatom nincs - a mennybe emeli ezt a játékot. Ez a Network mód. Az még hagyján, hogy egy másik géppel kommunikálva a Battle Lobby menüpont alatt nagy csatákat vívhatunk, ehhez azonban szükségeltetik az, hogy mindkét játékos birtokoljon egy-egy kópiát a játékból. Viszont felbukkan a Game Sharing menü is. Aki nem tudná, annak elmondanám: PSP játékoknál ez játékmegosztást jelent, vagyis csupán egy darab UMD kell hozzá, az adatokat áttöltjük riválisunk gépére, aztán adj neki! Siegfrieddel rászántunk egy órát, kipróbáltuk, bár nem sok reménnyel, ugyanis az eddigi játékok megosztási lehetősége inkább volt vicces és elkeserítő, mint örömteli szórakozás. A Burnout iszonyú ideig töltötte a pályákat, a HP: Goblet of Fire játékmegosztása pedig kimerült néhány kártyás minijátékban. Sebaj, azért egy próbát megér!
Az aznapi MH Freedom party majdnem elmaradt, mert a két, régebben anti-Tekken játékos halálra menő meccseket vívott Dragunovval, Lilivel, Armor Kinggel, s a többi legendás szereplővel.
A Tekken DR játékmegosztása pofonegyszerű és tökéletesen játékosbarát. Ha új karaktert választasz, természetesen megnő a töltési idő, hiszen az adatokat át kell töltenie a játékkal nem rendelkező emberke gépére, de ez sem vészes, relatíve hamar megvan. Azonban ha a meccs lejátszása után a Rematch gombra nyomunk, akkor nulla töltés, vagyis folyamatosan játszhatunk egymás ellen megállás nélkül. Ha új karaktert szeretnénk, azt is nagyon hamar betölti, kb. fél perc megy el rá, azt meg igazán ki lehet bírni. Egy apró dolog, ami talán zavaró lehet: egyetlen pályát ad be, s azt nem is cserélgeti ezután, tehát egy megosztás kezdete után mindig ugyanazt kapjuk. Baj? Szerintem nem. Valamit valamiért, én így is tökéletesen elégedett vagyok.

Megjelenik itt még egy Online szekció is, ami már tényleg csak hab a tortán: az Interneten keresztül mérhetjük össze tudásunkat másokkal. Mindez folyamatosan, akadozás nélkül fut. Elképesztő.

Na, nézzük az értékelőt!

Bár azt hiszem, az elmondottak alapján nem lehet kétséges, hogy a handheld platform legszínvonalasabb verekedős játékát üdvözölhetjük körünkben, azért kitérnék az értékelés lényegesebb pontjaira.
A grafika nem lehet kérdéses: tökéletes. Nézzétek meg a képeket, s képzeljétek el, milyen lehet ez a PSP precíz kis kijelzőjén. A játszhatóság is szinte perfekt, nagyon kicsi irányítási malőrök jelentkezhetnek ugyan, de ezek nem jelentősek, inkább a PSP-nek köszönhetők, nem a játéknak. A szavatosságra sem lehet panasz, ezernyi játékmódnak, az új egyedi karaktereknek és a Game Sharingnak, valamint az Online módnak köszönhetően nagyon sokáig fogja koptatni gépünk olvasófejét. Hangulat? Egy Tekken rajongónak minek magyarázzam. Hang és zene? Ismerősek, régiek és újak egyaránt, szeretni fogjátok őket, azt garantálom.

Megtörtént a csoda: igazán megfogott egy Tekken játék. Akárhová magammal vihetem, játszhatok vele fogorvosi rendelőben, hivatalban, esetleg néha munka közben, ha a főnök nem veszi észre. Számomra azonban mégsem ezért lett felejthetetlen darab: ez a játék is bebizonyította, milyen csodálatos kis gép is ez a PSP!

baggins

Vélemények a cikkről >>>